Legjobban a l8-22 fok körüli vizekben érzi jól magát. Minden világtengerben otthonos, de a legtöbb példány az Atlanti-óceánban él. Előfordul a Földközi- és a Fekete-tengerben, nyaranta az Északi-, sőt, a Balti-tengerben is feltűnik (mintegy 800 m mélységig).

Testformája ovális, oldalt kissé összenyomott. Háta sötétbarnás-kékes árnyalatú, amitől távolról bíbor-kéknek látszik. Oldala világosabb, szürkés, gyakran tompán kékes-fehér, a hasa ezüstös fényű. Uszonyai ezüstösen csillogó sötétkékek, a farka tompa feketéskék, a szeme sötétkék. Pikkelytelen bőre érdes.

Testhossza elérheti az 5 métert, ehhez adódik az akár 1,4 méterre is kinyúló, kardforma-szerűen megnyúlt (innen kapta a nevét) felső állkapocs. Az eddigi legnagyobb ismert példányt (1443 kg) Chile partjainál fogták ki 1953-ban.

Egyik szemmozgató izma csak a hőtermelést szolgálja; ezzel melegíti fel a szemét és az agyát, amivel mintegy tízszeresére növeli szemének felbontóképességét.

Kisebb halakkal, puhatestűekkel táplálkozik, de ritkán a ceteket és az embereket is megtámadja. Zsákmányát kardjával szúrja át.

Igen jó úszó; sebessége elérheti a 70 km/órát.

Párban élő állat. A hím kardhalak mintegy 1 méter, a nőstények 70 cm hosszt elérve válnak ivaréretté. Az első násztáncot kb. 170 cm-es testhosszal, 5-6 éves korukban járják el. A nőstények gyorsabban fejlődnek, mint a hímek.

Főleg a fiatal kardhal húsa ízletes. Gyakori étkezési hal, amit fagyasztva és konzervben is árusítanak. Több szigeten (Szicília, Madeira) nemzeti eledelnek számít.